Nyisztor Ilona: Pusztinai nagy hegy alatt ED-CD052

A hetvenes évek elején jártam először a moldvai csángómagyarok között. Sajnos nincs módom itt arra, hogy elmeséljem az utazás döbbenetes, félelmes, megrendítő és felemelő élményeit. Akkori helyzetüket látván, alig húsz évesen – minden romantikus lelkesedésem ellenére – szinte biztos voltam benne, hogy ez a népcsoport 30-40 éven belül asszimilálódik. Főleg, miután elolvastam Mikecs László és Domokos Pál Péter könyveit a moldvai magyarságról, melyekbõl nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarország és Erdély a történelem során mindig mostohán bánt ezzel a néppel és sorsukért mi is felelősök vagyunk.

1896-ban helyet kaptak ugyan a millenniumi ünnepségeken. Büszkén mutogattuk őket, mint valami rezervátum vadjait, majd száz évre újból elfeledkeztünk róluk. Azon a néhány megszállott folkloristán kívül, akik életüket szentelték archaikus kultúrájuk megmentéséért, valóban csak az Isten tartotta bennük a lelket.

De végre itt vannak ismét közöttünk, köszönhetően néhány tisztánlátó, felelősen gondolkodó politikusunknak, a megszállott kutatóknak és talán annak a csángó kultúra iránt minden eddigit felülmúló érdeklődésnek, melyet leginkább népművészeti mozgalmunk keltett fel. Ma végre - ha van elég bátorsága a szülőknek, papoknak, tanítóknak - a csángó gyerekek legalább a hivatalos román nyelvű tanórák után hallhatnak magyar szót, tanulhatják dalaikat, bújhatják a magyar ábécés könyvet, anyanyelvükön imádkozhatnak.

A felnőttek civil kulturális szervezeteket alapíthatnak, táborokat szervezhetnek, melyekben magyarországi fiatalok százaival élhetik át és tanulhatják újra hagyományaikat.Mindezek ellenére nem szabad megnyugodnunk. 800 év árvaságát és kínjait nem feledtetheti öt-tíz év eufórikus egymásra találása. Most már hosszú ideig nem engedhetjük el egymás kezét.Viszont be kell látnom, hogy harminc évvel ezelőtt hál’ Istennek tévedtem. Mert azóta sok más énekes, táncos és muzsikus mellett itt lehet köztünk Nyisztor Ilona is Pusztináról, aki újból azokat a dalokat énekli, mint édesanyja, nagyszülei, dédszülei, és ugyanolyan hitelesen, azon a páratlan szépségű nyelven és gyógyító hangon, mint azok tették száz éven keresztül. Számomra az a legnagyobb öröm, hogy az asszonyi lét legszebb dalai most kiadónk közreműködésével juthat el ahhoz a közönséghez, amelynek nem adatik meg nap mint nap, élőben meghallgatni őket.

Kiss Ferenc
Etnofon művészeti igazgató

22. Az éjen álmodtam