Change to English

KÁRPÁTIA    MOLDVAHON I.    VÁSÁR    ER-CD 060

Ars poetica

 

Lemezünk a „Moldvahon” című sorozat első része, mely sorozat a moldvai zenéhez fűződő kapcsolatunkat igyekszik minél több oldalról bemutatni. A „Vásár” a piaci sokadalomból indulva enged nagyobb rálátást erre az interetnikus hatásokban igen bővelkedő tájra.
Az ismétlés és imitálás – bár kétségtelen ez a tanulás első fázisa – önmagában nem szolgál épülésünkre, csak ha ez folyamatos és tudatos mély megértéssel, összegzéssel, szakmai tudással és igénnyel párosul.

Erre szolgál az a műhelymunka, amit városi kamarazenekarként a Kárpátia végez. Ha felismerjük belső zeneiségünket és foglalkozunk vele, akkor az nyitottá válik, így könnyen ráhangolódhatunk olyan zenei történésekre is, amelyektől nagy tér- vagy időbeli távolság választ el. De hogy mi az, amivel ténylegesen kölcsönhatásba kerülünk, azt egy erősebb vonzás irányítja. Ilyen vonzás a tradíció, a lelki alkat, a fantázia és a zenei igény.

 

  1. Kopanyica – eredeti bolgár dallamok alapján
2. Máramaros – eredeti máramarosi dallamok alapján
3. Rózsalíra – görög lírazene átirat
4. Vásár – a csángók „juhos” dallamának újrafogalmazása
5. Három dal – csángó szerelemátok
6. Bukovina – eredeti bukovinai dallamok alapján
7. Joc – eredeti moldvai dallamok alapján
8. Móc Waltz – oltján dudanóták két ritmusra
9. Gorice – bolgár dal a Rodope-hegységből
10. Lánybúcsúztató – az ismert magyar dallam és párhuzamai
 11. Rebetico Mandilatos – a görög díva
 
12. Swingeánka – mókás tilinkó improvizáció románosan


Zenészek:
Palya Bea – ének, tánc
Nyíri László – hegedű
Bolya Dániel – furulya, kaval, tilinkó, bolgár kaval
Eredics Dávid – klarinét, szaxofon, bolgár kaval, mosoly
Buzás Attila – brácstambura, bőgő, litárka
Bolya Mátyás – koboz, citera
Jakabffy Balázs – darabuka, davul, daf
Szokolay Dongó Balázs – magyar duda, bolgár duda
Balogh Sándor – doromb