Change to English

Noé mondta * Bornépek dalai  (ER-CD 088)

A bor spirituális, kultúr- és szellemtörténeti szempontból egyaránt különös jelentőséggel bír az emberiség történetében. Az ókortól napjainkig sorolhatnánk azokat a művészeket, gondolkodókat, akiket megihletett vagy inspirált, és dicsőítésére vállalkoztak.

 Hamvas Béla A bor filozófiája című művében a jó bort spirituális esszenciának tartja, ami magában hordozza és szimbolizálja a rendet és harmóniát. Elfogyasztása olyan tudatállapotba emeli az embert, amely magasabbrendű a köznapinál. Szerinte vannak bornépek, amelyek gondolkozásukban, érzéseikben és egész életmódjukban, de még mozgásukban is különböznek azoktól, akik inkább pálinkát fogyasztanak. Ezek a múzsai népek, akiknél az ivás lelki aktus, amelynek szertartástana is van. Ilyen múzsai nép a magyar is, így a bornak kitüntetett szerepe van a magyarság és a velünk együtt élő népek folklórjában is.

A Magyar Szőlő- és Borkultúra Kht., a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum és az Etnofon Népzenei Kiadó azzal a céllal hirdette meg tavaly a Bornépek dalai elnevezésű dalversenyt, hogy a szőlőműveléssel, borral, mulatással kapcsolatos dal- és zenekultúra feledésbe merült, vagy rejtőzködő, eddig ismeretlen kincsei nagyobb nyilvánosságot kapjanak, s ez által újraéledjenek, ismét az ünnep részévé váljanak. A verseny díjazott résztvevőit és néhány meghívott előadó dalait hallhatják a lemezen.

Műsor:

 

1. Bordalok Somogyból, Zalából

Fiastyúk Énekegyüttes

2. Lakodalmi borosnóták Gombosról és Doroszlóról

Csalóka Együttes (Topolya, Szerbia-Montenegro)

3. Balatonfelvidéki asszonyfarsang

Juhász Katalin, Szabó Zoltán

4. Diák bordalok és tusok a sárospataki és a debreceni kollégiumból, 1770­-1820.

Musica Historica

5. Lakodalmas borivó nóták Zoborvidékről és Szlavóniából

Guzsalyas Énekcsoport (Újvidék, Szerbia-Montenegro)

6. "Három hordó borom van..."

Gajdos Zenekar
 
7. „Noé mondta…”

Ökrös Kamara

8. Asztalozó, kolomejka és máramarosi román tánc

Técsői Banda ­(Kárpátalja, Ukrajna)

9. Vasárnap bort inni...

Téka Együttes

10. Somogyi mulatódalok

Turai Énekmondók

11. Csíki nóták. Lassú és zsuka

Utra Mari Társaság

12. Tinódi Lantos Sebestyén: Sokféle részögösről (Krónika, XV.)

Tabulatúra régizene-együttes

13. Ady verbunkja

Etnofon Zenei Társulás