CIGÁNYOK a Kárpát-medencében
ED-CD 065

A címben jelölt földrajzilag zárt, igen nagy történelmi táj jelenleg Magyarország, Románia, Ukrajna, Szlovákia, Jugoszlávia, Horvátország és Szlovénia területére esik. E terület falusi, csekély mértékben városi, illetve néhol még nomadizáló cigány közösségeinek énekelt és hangszeres népzenéjét mutatjuk be ezen a lemezen. A felvételek az adatközlők lakhelyén, eredeti környezetben készültek, s nagy részük az előadók halála, vagy ismeretlen helyre költözése miatt már megismételhetetlen.
Mivel a cigány népzene műfaji, stiláris és történeti szempontok alapján történő tudományos rendszerezése csak nem rég kezdődött el, ezen a lemezen elsősorban a sokszínűségre, zenei változatosságra törekedve, vegyes elrendezésben követik egymást a vokális lírai dalok és táncdallamok, a vallásos énekek, a szokásokhoz kapcsolódó dallamok, illetve a hangszeres tánczenék. Ez az első olyan cigány népzenei válogatás erről a területről, melyre hangszeres dallamok is rákerültek. A cigány folklórkutatás eddig ugyanis Bartók Béla és Csenki Sándor megállapításaira hivatkozva – s azokat félre értelmezve – csak a vokálisan előadott dallamokat tekintette az itt élő cigányság népzenéjének. Azóta, a Kárpát-medence hangszeres hagyományainak alapos felgyűjtése és rendszerezése során kiderült, hogy legtöbb helyen (pl. Erdély, Dunántúl) a hivatásos cigányzenészek repertoárján sok olyan dallam található még ma is, melyek kifejezetten a cigányok zenei igényeit szolgálják ki. Ezért ezek a dallamok a hagyományos cigány zenekultúra szerves részét képezik.

Az anyagot szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta: Kiss Ferenc.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|