|
ROMÁNYI ROTÁ
(Gipsy Wheel) |
![]() |
Romanyi Rota együttes |
|
A Romanyi Rota eleinte hagyományőrző táncegyüttesként működött, amelyben a helyi cigány közösség tagjai vettek részt a legfiatalabbaktól az idősebbekig egyaránt. Ebben az időszakban gyakran léptünk fel művelődési házakban, népzenei rendezvényeken és az országos cigány folklór fesztiválokon. |
|
|
1989 óta az együttes
Budapesten dolgozik öt állandó taggal – alkalmanként vendég táncosokkal
kiegészítve. Autentikus népzenét játszanak az anyanyelvű cigány folklór
különböző dialektusaiból. A cigány népdalok közül néhányat teljesen
hagyományos formában mutatnak be, vagyis hangszerek nélkül, csupán
hangszerpótló eszközök használatával. (Pl.: vizeskanna, fakanál) Dalaik
többsége népdalfeldolgozás, amelyekben különböző hangszeren játszanak a már
említett „ritmushangszereken” kívül. (Gitár, tambura, mandolin, buzuki,
derbuka) Néhány lassú, lírai dal mellett elsősorban gyorsan pergő
táncdallamokat, gyakran több szólamban adnak elő. |
|